Eldőlt, kik utazhatnak tavasszal az Európai Parlamentbe
Lezárult a 2023-as első médiatréning.
1/11/20241 perc olvasás
Lezárult az Európai Parlament Kommunikációs Főigazgatóságának „Pályakezdő újságírók és médiaszakemberek képzési programjának” 2023. évi évada Magyarországon, melyet a Learning Innovation Kft. és a Media1 Digitális Média Kft., az EUrologus szakmai közreműködésével közösen szervezett Magyarországon.
A program során pályakezdő újságírók és médiaszakemberek háromnapos tréningen vettek részt az európai ügyekkel és különösen az Európai Parlamenttel kapcsolatos témákkal kapcsolatos ismereteik bővítésére. A képzést elvégzők számára az EP Kommunikációs Főigazgatósága részvételi tanúsítványt állított ki, amivel a résztvevők javíthatják munkaerőpiaci helyzetüket. A legjobban teljesítő hallgatók ezenkívül a képzés második moduljában 2024 tavaszán tanulmányúton vehetnek részt az Európai Parlamentben, ahol személyes tapasztalatokat is szerezhetnek.
A tréningen kitöltött tesztek eredményei és a tréninget követően benyújtott elkészítendő feladatok eredményei alapján dőlt el, hogy ki az az 5 fő, aki részt vehet egy tanulmányúton az Európai Parlamentben.
Az érintetteket e-mailben tájékoztattuk.
Mindenkinek köszönjük a részvételt.
Kapcsolat: info@epmediatrening.hu
![](https://assets.zyrosite.com/cdn-cgi/image/format=auto,w=148,h=148,fit=crop/Awvj4kb2N9TkkbZz/20230703_ep-152262c_evd_731-YD081RjXwPs2DkJ9.jpg)
![](https://assets.zyrosite.com/cdn-cgi/image/format=auto,w=148,h=148,fit=crop/Awvj4kb2N9TkkbZz/20230703_ep-152262c_evd_727-Aq2eO40K71HjXqxO.jpg)
![](https://assets.zyrosite.com/cdn-cgi/image/format=auto,w=148,h=148,fit=crop/Awvj4kb2N9TkkbZz/20230703_ep-152262c_evd_742-Awvj7lLKvKup5M6a.jpg)
![](https://assets.zyrosite.com/cdn-cgi/image/format=auto,w=148,h=148,fit=crop/Awvj4kb2N9TkkbZz/cover_15002-YD08E65rOQHZVaL3.jpeg)
A honlapot a Media1 Digitális Média Kft. az Európai Parlament Kommunikációs Főigazgatósága megbízásából készítette. Az oldal szerzői jogaival az Európai Parlament rendelkezik.
Kövess minket!
![](https://assets.zyrosite.com/cdn-cgi/image/format=auto,w=480,h=320,fit=crop/Awvj4kb2N9TkkbZz/20230704_ep-152262e_evd_0017-dJoeg6zJGQun5oXe.jpg)
![](https://assets.zyrosite.com/cdn-cgi/image/format=auto,w=328,h=320,fit=crop/Awvj4kb2N9TkkbZz/20230704_ep-152262e_evd_0017-dJoeg6zJGQun5oXe.jpg)